Charlottenburg-Wilmersdorf – a berlini nyugat központi kerülete

2001 január 1.-én az egykori berlini kerületek Charlottenburg és Wilmersdorf egy új kerületté egyesültek, melynek neve Charlottenburg-Wilmersdorf lett és 315.000 lakost számlál. Központban a lüktető Kurfürstendamm-mal ez a berlini nyugat központi kerülete. A kerületbe számos látnivaló található: a Gedächtniskirche -től a Teufelsberg –ig, Havelstrand –tól a Műszaki Egyetemig, az Olimpiai csarnoktól a Horst-Dohm-jégstadionig, a Charlottenburg –i kastélytól a Volkspark Wilmersdorf-ig, a Német Operától a Színházig…

Lietzow nevű falut Lucene néven 1239-ben említik először. A Lietzenburg-i kastély 1695-ös megépüléskor a falu különleges jelentősségre tett szert. III. Frigyes választófejedelem, későbbi I. Frigyes porosz király nyári rezidencia építése céljából az ő Gemahlin Sophie Charlotte –jának ajándékozta a Lietzow-i területet . A kastélytól délre, a mai Schloßstraße mentén jött létre az udvar ellátására szolgáló kis település. A királynő korai halálát követően a kastély és település 1705-ben kapta a Charlottenburg nevet. Szintén 1705-ben a király megadta a településnek a város jogot. 1720-ban Lietzow beolvadt Charlottenburg-ba.

A Műszaki Egyetem , mely ma a Charlottenburg-i Művészeti Egyetem, 1878-as létrejöttével, valamint a Siemens és más vállalatok és intézmények megjelenésével jelentős tudományos és műszaki központtá vált.
A 19. század végén, a Kurfürsterdamm nagyvárosi sugárúttá való kiépítésekor Charlottenburg és Wilmersdorf olyan városrésszé vált, mely fölvette a versenyt Berlin városközpontjával, Unter der Linden-nel, és a Fridrichstraße-val. A Charlottenburgban és Wilmersdofban lévő kulturális, kereskedelmi, gasztronómiai keveredés, valamint a szintén magas arányban meglévő tágas lakások rövid idő alatt az akkori berlini nagytérség legnagyobb vonzerővel bíró helyévé tették a városrészt. 1896-ban alapították a Nyugat Színházát, 1907-ben a Schiller Színházat és a Nyugat Áruházat, 1902-ben az Operaházat, mely a II. Világháború alatt elpusztult és melynek helyén 1961-ben megnyílt a Berlini Német Opera.

1920-ban jött létre Nagy-Berlin, Charlottenburg és Wilmesdorf Berlin kerületeivé váltak. A “Berlin W” , a Charlottenburg-i Kurfürstendamm és Wilmersdorf köré kiépült belváros, a nemzetközileg is híres sétálóutcákból álló városrész a 20-as években érte el fénykorát: Modern mozik, színházak, kabarészínpadok, revűk, táncos kávéházak és divatos üzletek csalogatták a turistákat és a berlinieket a nyugati városközpontba. Aki a történelmi Berlint akarta megismerni, az Alexanderplatz-ra ment és onnan a Linden-en keresztül átsétált a Brandenburgi Kapuhoz. Aki a modern, pezsgő, vibráló, jelen idejű Berlint akarta megismerni, az a “Gedächtniskirche körül“ indult felfedezőútra, – ahogy ez akkor egy népszerű revüműsorban szerepelt. Akkoriban a Kurfürstendamm Thomas Wolfe amerikai író szemében “Európa legnagyobb kávéháza” volt.

De a Charlottenburg és Wilmersdorf nem pusztán a nyugati városközpont voltak. Olyan kolóniák is hozzá tartoztak, mint a Westend és Grunewald, kiterjedt polgári lakónegyedek, mint a Schmargendorf, a Rheingau-i negyedben a Rüdesheimer Platz környéke, Eichkamp, vagy a Heerstraße, valamint modern településrészek is, mit a Siemensstadt. Hozzá tartoztak híres nyaraló és kertvárosi része is, valamint a Grunewald nagy része, ami a berliniek kedvelt kirándulóhelye volt.
Szintén hozzá tartoztak a Vásárterület, az 1926-ban átadott Adótoronnyal, valamint Németország első, 1921-ben épült autóversenypályája az Avus, és az 1936-os Olimpiai Játékokra felépített Olimpiai Stadion.

A nemzeti szocializmus sok mindent lerombolt, főleg a zsidó népesség elüldözésével és meggyilkolásával. A 20-as évektől kezdve a berlini kerületek közül Charlottenburg-ban és Wilmersdorf-ban volt a legmagasabb a zsidó népesség aránya. Mint vállalkozók, művészek, szellemi szabadfoglalkozásúak, írók, és mecénások, nagyban hozzájárultak a Berlini Nyugat nemzetközi kisugárzásához. Miután a sikertörténet belső alapja megsemmisült, a II. Világháború folyamán az értékes épületanyag is leromboltatott. A háborúról szörnyűségeiről a Ruinenturm és Gedächtniskirche emlékművei tanúskodnak.

A II. Világháború utáni romok eltakarításának messzire látszó eredménye a Teufelsberg, mely 115 méterével ugyanolyan magas, mint Berlin legmagasabb természetes dombja a Köpenick-i Müggelberge. Új lakóházsorok épültek: 1958-ban a Le-Corbusier-Haus, 1960-ban a Paul-Hertz-Telep és 1982-ben a Schlangenbader utcai fantasztikus autópályahíd.
A város két részre osztásával a korábbi kis belváros az új Nyugat-Berlin központjává, a “Nyugat kirakata”-vá vált. Új szimbólumok nőttek ki a földből, mint az Európa-központ és a Nemzetközi Kongresszusi Központ (ICC).

A Berlini Fal 1989-es ledöntése óta ismét vetélkedik a két központ, mely növeli Berlin vonzerejét. 1990 óta a nyugati városközpont folyamatosan fejlődik, Charlottenburg-Wilmersdorf-ban jelentős új épületeket húztak fel, a Landwehrkanal és Spree közötti Spreestadt-al még egy új városrész is létrejött, mely erősen visszanyúl Charlottenburg tudományos és gazdasági hagyományaihoz. A tervek szerint 2009-től a Bahnhof Zoo-nál megépülő hatalmas kilátó-óriáskerék is hozzájárul a turistaforgalom növeléséhez.
Már ma is érvényes: Aki a nyugati városközpontot ismeri, még koránt sem ismeri a Charlottenburg-Wilmersdorf kerületet. Amely még sokkal többet is kínál: – az erdőtől a bárokig, a Grunewaldturm-tól a Berggruen múzeumig …